Témaindító hozzászólás
|
2004.06.18. 15:56 - |
Tudom, ez nem Star Trek, de sci-fi, és ezért írom ide. Az alapötlet nem tőlem származik, én csak kiegészítettem, de az homályos volt. Kicsit hosszú, de remélem, hogy tetszik!
A törökök, régebben hódításokat hajtottak végre Európán. Hozzánk el tudtak jönni, és magukkal hozták a Szultán kincsét, ami maga a csillagkapu volna. A támadásokat is ezzel tudták végre hajtani. Szerencsétlenségükr, pár magyar is felfedezte a csillagkaput. E miatt sikerűlt a törököket kiűzni tőlünk, de a törökök a kaput szétszedték, 1 kővel beborították, és elásták, jó mélyre a Föld alá, és az összeset, amit tudnak róla, azt 1 másik planétára küldték. Persze, a planéta kódját már magukkal vitték, és azta saját területükön őrzik. Sokáig nem is tudtak róla. 1982. Szovjet, és magyar ásatások folynak, 1 helyen. Török mintára létre hozott település közelében. Nagyon mélyről rátalálnak a csillagkapura. Eleinte nem is tudnak róla semmit sem. A szovjetek erre nagy titokban elviszik, 1 magyar helyű atombunkerben, valahol, a dunakanyar közelébe. A magyar osztagot is vinnük kell, és közösen próbálnak valamit csinálni vele. Pár magyar történelem tanár, aki a szovjet megszállás elől, Törökországba menekültek, a múlt ügyeiről kezdtek el nyomozni. Pontosan a megszállás, és az azutáni időkről. Nagyon közel kerűltek, ahozz a török helységhez, ahol a kapuról az adatokat tárolják - 1 katonai létesítmény az. Levelező társak azzal a magyarral, aki a kaput, a szovjetekkel eggyüt megtalálták. A szovjetek csoport elől titokban tartotta a leveleit, de rájöttek, elolvasták, és a abban leírtakból, csapatakat küldenek Törökországba, a katonai létesítményből elhozni az adatokat. Sikerűlt is nekik, csak azokat nem találták, akik a levelezőtáraik voltak. A magyar csapattal rabszolga munkát kezdenek el végezni, szivesen lelötté volna, de rájuk is szükség van. 1987. Sikerűlt megfejteni a török írásokat, de ez alatt sok "régész tűnt el nyomtalanul" - nem hiába, hogy miért...! A kaput a saját rendszereikbe beépítették, és 1 csapatot már átküldenek a kapun át - pontosan oda, ahol a többi információ van róla. Pár magyart is küldtek, hogy kényszerből legyenek vele, de nagy mefigyelés alatt.
A folytatását még kitalálom valaogy, de ez idáig hogyan tetszik?
A részleteket az alábbi címen megtalálhatjátok:
http://forum.csillagkapu.hu/viewtopic.php?p=87813#87813 |
[4-1]
Na, akkor kérésre. Az etelközi magyarok ugye totenimádók voltak. Ha ismereteim helyesek, a totemeket egy-egy istenhez kötötték. Ezek az istenek lehetnének goa'uldok. De nem a roszabbik fajtából. Segítségükkel rohanjuk le a Kárpát-medencét és foglaljuk el, űzzük ki az avarokat, bajorokat, morvákat. Mondjuk nekik is egy goa'uld az istenük, és egymással háborúznak, mi meg ugye a jaffa harcosok vagyunk. Slity-sluty, kész is a honfoglalás. A további kalandozások során is mellettünk vannak. Csak aztán az államalapítás idejében ezek a goa'uldok rájönnek, hogy a magyarok túl okosak. Végülis ahogy megtelepedünk, máris államalapításba fogunk. Ezért megpróbálnak minket helyretenni, de fellázadunk, megpróbáljuk megszerezni a technikájukat, őket meg el akarjuk űzni. Ez magyarázható, hogy a magyar ember sose volt túl istenhívő (ugye az örökös ellentétek a Pápával). Ja meg a totemizmust felváltotta a keresztény hit. Szóval, a goa'uldok spuriznak, és viszik magukkal a technikájukat is. De a csillagkaput nem tudják, mert már nincs idejük felpakolni egy hajóra. Ezért inkább rárobbantanak egy barlangot remélve, hogy sose találjuk meg. Aztán napjainkban, egy a honfoglalást kutató régészcsapat rátalál a kapura és egy bunkerba szállítják, mondjuk erre tökéletesen megfelel a veszprémi szikla, ami alapból hasonló létesítmény, mint a CsKP, csak kevésbé titkos. Itt saját magunk fejtjük meg a kapu titkát, és elindítjuk a saját csapatainkat. |
Rendben, várom az ötletedet! |
Nagy csillagkapu rajongó lévén nem is tudom, mit mondjak. Egyrészt ugye, törökök + csillagkapu. Én azért szeretem a sorozatot egyrészt, mert úgy van megcsinálva, mintha igaz is lehetne. Ez viszont sánta. Aztán a szovjetek magukkal visznek egy magyar csapatot. Mire fel? Kis híján az országunk belügyeiből is kihagytak minket, miért vinnének minket egy csillagkapuprogramba. Sity-suty minden fejfájás nélkül agyonlőnék azt, aki tud róla és le van rendezve a dolog. Szvsz nekem nem jön be. Tán ha nem lennének szovjetek + törökök, és még réggebbről indulna mindez, és csak a sajátunk lenne... |